Nem új, már egy éves, kicsit más, mint ez volt, kevésbé a
napjaimat írja le, bár egyre jobban törekszem erre ismét. Nem volt
semmi baj a blogterrel egyébként, még most is hiányoznak a
hozzászólások, visszajelzések, (főleg RL :) ) de ott valahogy
jobban tudom alakítani a sablonokat és azt már tényleg a saját
játszóteremnek érzem :)
Tehát élek, és ugyanúgy írok, mint eddig, vagy még jobban :)
Minden ismerősöm éhes a szeretetre, a dícséretre, az
elismerésre. Hogy önbizalomhiányosak-e? Nem hinném, szerintem ez
sokkal mélyebben gyökeredzik. Önbizalma bárkinek lehet egy jobban
sikerült nap után.
Valamennyiüknek önértékelési problémája van. Nyilván nekem is, de a
mai világban kinek nincs? Kinek attól, hogy a szülei nem szerették
jól, volt valami hiba, kinek attól, hogy valaki vagy valakik
folyamatosan ásták alá, döngették az önbecsülését, míg nem az
összeomlott, vagy folyamatosan elsüllyedt. A legtöbb embernek ma
azonban a média, a reklámok, az internet, a tévé szolgáltatta a
probléma forrását.
Ez a sok gond, amely a mai nárcisztikus világot tükrözi, a külső
megjelenés körül forog (és ez nem csak a nőket érinti). Mi semmi
mást nem teszünk, csak hagyjuk magunkat passzívan stimulálni és
mentálisan áthatni a különféle mások életét-nem a saját autentikus
életünket- fiktíven ábrázoló képek által. A saját életünk háttérbe
szorul, mellékessé válik.
Nem az a baj, hogy bálványaink vannak, ez önmagában se nem
újdonság, és aggodalomra sem ad okot. Szükségünk van a
példaképekre. A probléma ott van, hogy a média és az üzenete
kíméletlenül zúdul ránk anélkül, hogy különbséget tenne gyerek és
felnőtt között, valóság és elérhetetlen ideál között. Senki nem
lesz attól boldogabb, elégedettebb, ha vékonyabb, nagyobb mellű,
kisebb orrú, narancsbőrnélküli, gazdagabb lesz. Egy ideig lehet, de
akkor miért van annyi öngyilkos, vagy drogfüggő és boldogtalan a
"gazdagok és szépek" között? Mert nem értékelik magukat csak úgy.
Éppen úgy, ahogy vannak. Nem becsülik (talán mert nem volt
szükségük rá, hogy kifejlesszék és megismerjék) az énjüket.
Ráadásul kívülről is csak azt tapasztalták, hogy mindenki a
teljesítményükért, a pénzükért stb. szerette, akarta őket.
Ha valaki megtapasztalja gyermekkkorában a feltételnélküli
szeretetet, az rettenetesen szerencsés. Ha valaki már csak
felnőttkorban, ő is az. Még menthető. A mai gyerekeket betáblázzák.
Már kiskorukban képzik őket, iskola után teniszezni, lovagolni,
nyelvet tanulni, balettozni stb viszik szegényeket. Aztán mikor
fáradtan hazaérnek egy stresszes veszekedő szülőpárt látnak.
Ezeknek a trendi gyerekelfoglaltságoknak a célja, hogy a szülő
önbecsülését erősítse, nem a gyerek érdeklődését vagy igényét. Nem
hagyják unatkozni őket, nem találhatják ki mit is akarnak játszani,
nem lézenghetnek csak úgy otthon, csatangolhatanak a kertben.
Hiányzik nekik az a fajta létezés, amit a boldog gyermekkorral
kapcsolunk össze. Nem marad idejük bármit csinálni, ami épp eszükbe
jut, annyira elfoglaltak.
Érthető, hogy a szülők a legjobb szándékkal fejleszti a gyereket,
de nekünk felnőtteknek kellene elgondolkodnunk azon, hogy nem
megyünk-e túl messzire?Nagyon nyugtalanító, hogy sok 3-4 évest
kezelnek egyre gyakrabban stressz-szindrómával, depresszióval
(!!!), és kiégésséel (!!!!!!!!!!!!) ez egy időzített bomba..ha az
új generáció már általános iskolában depressziós és kiéegett,
milyen lesz felnőttként?
A gyerekeknek időre, nyugalomra van szükségük, és arra, hogy
megbecsüljék őket akkor is, ha csak úgy léteznek, anélkül, hogy
bármi különöset csinálnának.
Ahogy a mi (20-25 évesek) gyerekkorunkban a média volt a legfőbb
megrontó és ilyen alacsony önbecsülésűek lettünk, most saját
magunktól, (attól, hogy a következő generáción éljük ki vágyainkat
és erősítsük önértékelésünket) kell félteni a gyerekeket.
Számomra ez megdöbbentő és félelmetes.
Tegnap éjjel (ahogy majd az elkövetkezendő egy hétben is)
fejlődéslélektant tanultam. És rábukkantam valami érdekes dologra,
persze sok érdekeset találtam, de ez beillett a hónap
meglepetésének körébe. Szóval van egy szindróma a couvade-szindróma, és az
apák olyan testi tüneteket produkálnak, amelyek a terhesség korai
tüneteit utánozzák: fáradtság, fejfájás, étvágytalanság, hányinger,
sőőőt még hánynak is (!!!). Ezek olyan pszichológiai tünetekkel
járnak együtt, mint a depresszió, álmatlanság, feszültség,
ingerlékenység. Ezek a tünetek azonnal megszűnnek, amint az anya
megszül. Néha lábgörcsök kínozzák őket, és a súlyuk is növekszik.
Ez az apák 15-20%-ára jellemző, ami nem kevés szerintem. Bájos:D
Hoy en mi ventana brilla el sol,
y el corazón,
se pone triste contemplando la ciudad,
porque te vas.
Como cada noche desperté,
pensando en ti,
y en mi reloj todas las horas vi pasar,
porque te vas.
Todas las promesas de mi amor se irán contigo,
me olvidarás,
me olvidarás,
Junto la estación yo lloraré igual que un niño,
porque te vas,
porque te vas .
Bajo la penumbra de un farol,
se dormirán,
todas las cosas que quedaron por decir,
se dormirán.
Junto a las manillas de un reloj
esperarán,
todas las horas que quedaron por vivir
esperarán.
Todas las promesas de mi amor se irán contigo,
me olvidarás,
me olvidarás,
Junto a la estación yo lloraré igual que un niño,
porque te vas,
porque te vas,
porque te vas,
Szeretem a napot. Teljes boldogsággal élném az életem 30 és
40 fok között szikrázó napsütésben. Nos vigyáznunk kell, mit
kívánunk. Tavaly a kollégiumi szobánkba délután sütött be a nap,
reggel nehéz volt felkelni. Idén azonban (szobacsere miatt, nem a
nap kel mostantól nyugaton:)) reggel 7től pontosan az ágyamra
tűz a nap. Hiába van "viszonylag" erős és használható
sötétítőfüggöny, annyira erősen süt, hogy 8 óra tájékán már szakad
rólam a víz, és az arcom tajtékzik mind az izzadtságtól, mind a
dühtől. Hiába aludnék szívesen 10ig, mikor 3ig tanultam, szó sem
lehet róla. Tanultuk, hogy fény hatására megszűnik a melatonin
termelés az agyban, ami az álmosságért felelős. Így reggel 8kor,
akár 4-5 órai alvás után is úgy ébredek, hogy nem egyáltalán nem
vagyok álmos. Köztudott, hogy én a világ egyik legnehezebben
ébredő egyénei közé tartozom. Mostanában azonban kipattanok az
ágyból, és már készítem is a reggelit a barátomnak (akire valamiért
nem hat ez a napsütéses dolog...nyilván mert ő kívül alszik).
Amikor azonban az épület másik felén lévő tusolókig eljutok, hogy a
reggeli napozásomból származó szutykot lemossam, addigra kb.
félholt vagyok az álmosságtól. A sötét tantermekről nem is
beszélve.
És Budapesten ez a meleg dolgos kívánság ugyancsak nem bizonyult
jónak. A 7es buszon izzadt emberek csúszós bőrének tapadva
zötykölődésnek, és a meleg által felerősített utcai szagok miatt
kiszenvedett orromnak és gyomromnak köszönhetően átértékelem a
vágyaimat, és legközelebb jobban meggondolom mit kívánok. Még
mielőtt teljesül...*
*Azért örülök ám a napnak, meg
a melegnek, de inkább majd a falun és a mezőn töltött nyárrészben
kerül ez majd előtérbe:)
Mostanában furcsákat álmodok. Persze nem a szokásosnál is
furcsábbakat, de tényleg nagyon érdekesek. Komolyan könyvet lehetne
írni belőlük. Nem tudom, a nagy írók csinálták-e ezt, mindenesetre
sajnálom, hogy jelenleg nincs erre időm. Sőt még arra sincs,
hogy kicsit elmerengjek a lehetséges jelentésükön,
Tavalyi Pszinapszison voltam egy előadáson,BAGDI BELLA,
DR. PARÁDI
JÓZSEF tartotta az álmok értelmezhetőségéről.Nagyon tetszett,
és tényleg hihetetlen az egész, hogy az álmok hogy üzennek nekünk,
illetve hogyan dolgozzák fel a múltunkat...sőt talán a
jövőnket is.
Én nagyon nem vagyok ez a spirituális hajlamú boszorkánykezdemény,
én egyszerűen csak hiszek abban, hogy az álmaink segítenek...mert
hogy az agyunk ilyenkor is keményen dolgozik.
Na a lényeg: ma reggeli közben úgy döntöttem, hogy a mai
álmomnak kicsit megcsípem a fülét és utánanézek így neten, mivel
könyvem sajnos nincs, de még a könyvtár sincs nyitva.
Ezeket a honlapokat találtam:
Szóval az úgy történt, hogy én jövő héten kedden, szerdán és
csütörtökön is "vizsgázok", vagyis hát zh-t írnék, ami ugye
gyakorlati év végi vizsga, de már nem ejtem ki a számon a zh szót,
mert most ez igenis vizsgaszituáció...abszolút.
Aminak meg beadandót kell írnia, mégpedig nagyon jól, mert annál a
tanárnál akarja írni a szakdogáját, akinek ezt most írja, ráadásul
ma 13 órát dolgozik, reggeltől.
Tegnap este Blanka ellentmondást nem tűrő hangon és felettébb
meglepő erőszakosággal, (amit aztán kimagyarázott szépen) elvitt
minket (igenis elvitt!) a ZP-be Magashegyi Underground koncertre.
Valami szuper volt a zene is, a hangulat is, ennek ellenére Amival
voltunk olyan józan megfontolásúak, hogy a koncert után csak fél
órát táncikáltunk, majd fél órát beszélgettünk Krisztivel és
Blankával, így szép bölcsen éjfélre, sőőőt már majdnem fél éjfélre
ágyba kerültünk.
Ráadásul ma kaptam az utolsó beadandómról ímélt. A tanár
szabályosan el volt ájulva, írt egy hosszú ímélt, hogy milyen jó,
hogy nem a könnyebbik végén fogtam meg a munkát, meg hogy ez egy
profi fordítás (lehet műfordítónak kellett volna mennem??), és
cserébe nem kell jövő héten vizsgáznom a tárgyából, beírja az
5öst. Jippiiiii, így csak kedden és csütörtökön "zh-zok". Plusz így
végre kicsit fényezhetem magam...
Ha nyikorog a szekér,
És ködbe' iázik a szamár.
Lebeg a szögre akasztva az idő,
De a mami ma még haza vár.
Ragad a hajnal, süpped a beton,
És visszafele forog a föld.
Egy angyal zúg le a gangról ,mer' az Úr
A bánat rozsdás kardjába dől.
Nem tudom a neved,
Csak hallgatom, mit ugat a mély.
Szívesen szánkóznék lefele veled,
De engem nem vonz már a meredély.
Dugd le az ujjad, dőlj meg egy kicsit,
Míg hánysz, én tartom a fejed.
Rakétákat lő a telihold,
S te valahogy nem találod a helyed.
Ajjajjaj,
Egy levelet felkapott a vihar.
Ajjajjaj, ajjajjaj,
Lehet a szívben is zivatar.
Tudom szeretet nélkül minden ház üres,
Minden városka lakatlan.
Minden zseni ügyetlen,
Félős nyuszi csak a kalapban.
Hallod-e, te bolond
Ahogy az ereimben lüktet a vér.
Rezeg az emberben minden atom,
És csak az téved el, aki él!
De ha csak dünnyödsz, mardosod magad,
És nyaldosod a sebeidet.
Ami ma még az ajtón bejön,
Holnap a kulcslyukon kimegy.
Ajjajjaj,
Egy levelet felkapott a vihar
Ajjajjaj, ajjajjaj,
Lehet a szívben is zivatar.
Tudom szeretet nélkül minden ház üres,
Minden városka lakatlan.
Minden zseni ügyetlen,
Félős nyuszi csak a kalapban.
Aj-jaj-jaj, aj-jaj-jaj,
Egy levelet felkapott a vihar
Ajjajjaj, ajjajjaj,
Lehet a szívben is zivatar.
Tudom szeretet nélkül minden ház üres,
Minden városka lakatlan.
Minden zseni ügyetlen,
Céltalan üzenet a palackban."
Először is kezdem azzal: mindenki megy VALAHOVÁ...Eszterke
Spanyolországba egy valenciai egyetemre, Pálma amerikába egész
nyárra (és ez még ...mód rímelt is), Réka lengyelo-ba nyári
egyetemre, Ami is elhúz, csak még nem tudja hová. Én már ott
tartok, hogy ha hátamra kaphatom Matyit, akkor legyen az Amerika,
Németország, Spanyolország..ööö vagy akármi (csak könyörgöm Anglia
neeee!!!)...talán még a franciákat is elviselném, de az erőltetett
lenne...de Portugália, vagy Olasz nanááá...szóval rohadt kis
semminek érzem magam, persze meg vagyok és boldog vagyok, de amikor
a szobatársad barátnője azzal nyíg, hogy Lissabonban a tengerparton
szeretkezett egy brazil fiúval és kilyukadt a gumi, jajj most mi
legyen?! Na nem mintha ez nem lenne baj (sőőőőt)..de átlagos
emberek körülményeihez szoktam......grwhááá...szóval na...csak azt
akartam mondani, hogy milyen jól megleszek én itt Pesten
nyáron:D
Másodszor meg folytatom azzal, hogy a kapcsolatok bonyolódnak, és
én megint rendkívül furcsán és infantilis módon kivonódok belőle.
De talán most én leszek az okosabb. Megy a Réka-Ami-Blanka
háromszög, amibe most egy zsidó lány, és egy kriszti is
belekeveredett, meg valami Zsolesz. Időközben megtanultam
felismerni Eleonórit, és az én autisztikus kommunikációmat legyőzve
beszélgettem, sőt mályvacukrot is sütögettem vele (ami nem
mellékesen fincsi lett), és mint Alíz Csodaországban csak ámulok és
bámulok a nők barátságának szemétségén és képlékeny voltán.
Harmadszor már nem bírok magammal, most már lassan tényleg le kell
kötöznöm magam, hogy ne menjek el bikinit venni, amíg jövő héten
meg nem írtam a 3 zh-t...ez lesz a jutalmam:) Csak már nem
bíííírooooom...Meg vasárnap már úgyis olyan idő lesz, hogy mehetnék
strandolni...persze csak ha nem kellene tanulnom, és lenne
bikinim:)
Mostanában megint az az időszak van, amikor szörnyen furcsákat
álmodok, és össze-vissza. Ma igaz, hogy csak kettő ilyet álmodtam,
de tegnap négyet. Tényleg annyire különösek, hogy fantasyt lehetne
belőle írni. Csak kár, hogy én azt annyira nem szeretem. Meg időm
sincs írni. Szóval most inkább hátrány, mint előny, de legalább nem
unatkozom alvás közben sem :D
Amúgy meg csupa-csupa kellemes meglepetés és jó hír az
egyetemen, amiket eddig leadtam mind 5ös lett, sőőt a kognitív
maximum pontos is, pedig attól féltem nagyon. A személyiség
kutatási tervem is 5 lett, és most a szociál kutatási terv alatt
nyögök, nem tudom, mi lesz. Témaötleteim természetesen vannak
százával, de olyan nehéz elköteleződni valami mellett, és akkor azt
mondani, hogy na jó, akkor én most ezt csinálom, ezután olvasok
könyveket. Természetesen azzal is mindig szembe kerülök, hogy mi az
ami inkább érdekel, és mi az, amihez vannak cikkek, meg
kidolgozott, standardizált mérőeszköz. És persze a kettő eddig még
sohasem volt összhangban.
Ma este kortárs gyüli, most végre megyek, vagyis lenne jobb
dolgom, mint pl a fent említett tárgy megírása, de igyekszem
rávenni magam.
Ebben a félévben van/volt egy órám Férfi-női kommunikációs
zavarok címmel. A tanárnő honlapján is vannak érdekes
dolgok, de az órán is hasznos dolgokról beszéltünk. Ezekből 20
oldalas házidolgozatot kell írni, gondoltam megosztom a
jegyzeteimet másokkal is:) Hátha...ma úgyis mindenkinek szüksége
van ezekben a dolgokban egy kis magában való elmélyülésre,,
A kommunikációs zavarok többnyire nem a nemből fakadnak. Ugyanúgy
lehet „tévedés” és félreértés azonos nembeliek között is, ami
fontos, az az, hogy tudjuk, hogyan lehet kiküszöbölni őket, és mit
lehet tenni azért, hogy a kommunikáció jobban működjön a két fél
között.
A leggyakoribb hiba talán az, hogy a kommunikáció során önmagunkra
koncentrálunk, arra figyelünk, hogy mi mit akarunk elérni, mi mit
akarunk mondani, mire akarjuk rávenni a másikat. Ezen felül pedig
még azt is elvárjuk, hogy a másik úgy cselekedjen, ahogyan mi azt
várjuk, elvárjuk tőle. (anya-gyermek komm. türelmetlenség-dac,
lázadás másrészről)
Sokszor nem figyelünk oda egészen a másikra, pedig teljes figyelmet
érdemelne.
A két nem között gyakori konfliktusforrás ezenkívül az időzítés. A
nők és a férfiak, de gyakran bármely két ember (azonos nembeli is)
eltérően működik abból a szempontból, hogy mikor látja jónak
felhozni az esetleg a másiknak kellemetlen, vagy bántó témát. Itt a
hibát abban kereshetjük, hogy önmagunkhoz viszonyítunk, megintcsak
nem a másik személy kerül középpontba. Pedig, ha beleképzelnénk
magunkat a másik helyébe, vagy megpróbálnánk átérezni a másik
gondolatait, hangulatát, helyzetét, sokkal előrébb jutnánk a
vitában, nem veszekednénk, vagdalkoznánk órákon át, és nem
kerülnénk időről időre ugyanabba a helyzetbe,
zsákutcába.
Ha a beszélgetést a másikhoz időzítjük, akkor sem biztos, hogy
megért minket tökéletesen, de legalább az esélyt megadjuk neki. Ha
a másik nem stresszel, nem ideges, nagyobb a valószínűsége, hogy
sokkal értelmesebb beszélgetést folytathatunk vele, és inkább
megérti, hogy valójában mit is akarunk mondani. Ez pofonegyszerűnek
hangzik, de sajnos sokszor tényleg itt csúsznak el egymás mellett
az emberek. Annyira természetes, hogy a világ középpontja az ego,
és minden abból indul ki, hogy valójában egyáltalán nem könnyű
levetkőzni ezt a tulajdonságot. Erről az egyik kedvenc
Babits-szonettem jutott eszembe.
Csak én birok versemnek
hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.
S már azt hiszem: nincs
rajtam kívül semmi,
de hogyha van is, Isten tudja hogy' van?
Vak dióként dióban zárva lenni
S törésre várni beh megundorodtam.
Büvös körömbol nincsen
mód kitörnöm,
Csak nyílam szökhet rajta át: a vágy -
de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.
Én maradok: magam számára
börtön,
mert én vagyok az alany és a tárgy,
jaj én vagyok az ómega s az alfa.
1904.
Ha igazán figyelnénk a másik emberre, akkor akár a nemverbális
jelekből is észrevehetjük, hogy nem akar most beszélgetni, vagy
csak az adott témát abban a pillanatban nem szeretné szóba
hozni.
Ezeknek a hibáknak köszönhetően aztán kialakulnak a játszmák, és a
sematikus vitatkozások, melyek kísértetiesen hasonlítanak egymásra,
szinte ugyanazokat a mondatokat dörögjük az összes vitában, és
kialakul a „ha te ezt mondod, akkor én ezt és ezt” játék, és a
másik reagálása is hasonló lesz, végül pedig nem tudunk kimozdulni
a holtpontról talán évekig sem, mert nem vesszük észre
magunkat.
Gyakori az is, sőt legtöbbször így van, hogy a másikat hibáztatjuk
mindenért. Nem gondoljuk, hogy mi (is) lehetünk a hibásak. Holott
jó tudni, hogy a másik hibáztatása nem visz előrébb egy
kapcsolatot, még akkor sem, ha véletlenül ő a hibás. Sokszor
azonban nem így van, egy ártatlan hibáztatása pedig végképp nem
segít a kommunikációban. Meg kellene tanulnunk nem a hibást
keresnünk, hanem a problémát megoldanunk.
Ahhoz, hogy eredményesen kommunikálhassunk, biztosítanunk kell
mindegyik félnek a szabad akaratot, a megfelelő időt, és
türelmesnek kellene lennünk. Mindenki a legjobb tudása szerint
él ezen a világon, nem jó, ha az embert a tetteivel, hiedelmeivel
azonosítjuk. Attól mert mást szeretne, vagy máshogy él, mint mi,
még nem rosszabb nálunk, és nem is hibás semmiben.
Ha szeretnénk, hogy megváltozzon a kommunikáció, és a viselkedés,
nem elég csak szavakkal jeleznünk, példát kell mutatnunk. A
gyermekekkel való kommunikáció nagyon tanulságos,
hasznos.
Amellett, hogy figyelünk a másikra, magunkat is figyeljük meg. Mi
váltja ki belőlünk a rossz választ, milyen helyzetekben követünk el
kommunikációs hibákat, és saját magunkkal rendben vagyunk-e, és nem
csak az elégedetlenségünket nyomjuk-e át a másikra. Nagyon fontos
az is, hogy ha van már valamilyen konkrét elképzelésünk, vagy
vágyunk ezzel kapcsolatban, ne féljünk tenni érte.
+ gyerekeknek mi tanítjuk meg, mi a rossz, felvilágosult önérdek,
racionális gondolkodás
-Tegnap egy olyan keskeny csipőjű lány ült velem szemben, hogy
az enyémnek a fele volt. Ugyanakkor a melle kétszer olyan nagy
volt, mint nekem, és a karja vastagsága is vetekedett a vádlimmal.
Győrben leült mellé a barátnője, akivel majd egy órán keresztül
fennhangon elemezték a mangákat és a különféle kacifántos animéket.
Majd nézték a Verdákat, és hangosan röhécseltek. A mellettem ülő
biokémiát tanuló lány kétségbeesésében már a fülét tömködte a
kezeivel, én úgy döntöttem inkább meg sem próbálkozom ilyen
körülmények között tanulni a mai zh-mra és inkább olvasgattam, és
merengtem, amiből még az is lehet, hogy lesz valami a végén.
-A hozzávalókat egy nagyobb, mikrózható bögrében, a fenti
sorrendben jól összekeverem.
-Mikróban teljes fokozaton 3 perc alatt megsütöm.
-A tálalás nagyon változatos lehet**, egy a fontos, azonnal még
melegen megenni, mert (talán azért mert mikrós) kihűlés után
irreálisan hamar kiszárad.
Ajánlott kollégistáknak,
azoknak akiknek nem süt az anyukájuk, akik zh-k és beadandók miatt
szoronganak, akik szerelmi bánatban szenvednek, akik szeretnek
frisset és meleget reggelizni, a megrögzött agglegényeknek, és
azoknak a férfiaknak, akik azt akarják, hogy leessen a nő*** álla,
azoknak az anyukáknak, akik azt akarják, hogy a gyermekük 5 percen
belül megkapja, amit akar..
*(1re nem nagyon érdemes,
úgyis beleesznek a
szobatársak/testvérek/barátok/gyerekek/szülők/párok/kutyák/macskák/vadászgörények
kinek mi:) )
** Vanília/csoki/eper
pudinggal leöntve, aszaltgyümivel, mazsival, óriási
csokoládédarabokkal (kevésbé okosak számára ezt még a nyers
tésztába keverve)
*** előre szólok, nem
mindegyiké fog:D
Lehet extra-hipercsokoládés sütit is csinálni, amikor 3szor
ennyi kakaóport teszel bele, plusz rengeteg óriási csokidarabot,
ami aztán jóóól megolvad, mikor készen van leöntött annyira sok
csokipudinggal, amennyit nem szégyellsz:D
Ó igen, és ha elég gyors vagy, és fél perc alatt képes vagy
összekeverni a hozzávalókat, akkor már 3 és fél perc múlva lehet
tömni...kb. mintha kinyitnád a zacskóját:)
Ma reggel 8tól volt órám, zh-t írtunk, és egész jól sikerült,
jók voltak a kérdések, meg a tegnap hajnalban magamba gyűjtött
tudás is jó volt...szerencsés találkozás.
Aztán tematikus nap megbeszélés volt másfél órán keresztül, aki
tud jöjjön: szerdán, azaz holnap MUK, D épület, alagsor 11-délután
5ig, 5től pedig filmklub. A téma: Párkapcsolatok, lesznek játékok,
akadálypálya, kvízek, tesztek, szakítóbábu, meg móka és kacagás. A
plakátot sajnos véletlenül kitöröltem, pedig aranyos volt,
szivecskékkel stb.:) Úgyhogy holnap ott leszek, és vidítom a
népet..
Majd leadtam a fejlődés beadandómat, örömmel konstantáltam, hogy
a többségnél jóval vastagabb lett:)
Végül egy szörnyen unalmas kísérletben vettem részt, hallást
vizsgált. Két ugyanazt a mondatot hallottam egymás után, majd el
kellett döntenem, hogy különböztek-e valamiben. 120 (!!!!) szor
kettő (!!!) ilyen mondat volt, azt hittem a végén meghalok az
álmosságtól. Ráadásul nagy erőfeszítést sem igényelt, az
összesnél lazán hallottam a különbséget. (Ez nem a füleimnek volt
köszönhető, túl egyszerű volt az anyag.)
Most pedig elkezdem írni a személyiség kutmó tervet..hátha le
tudom adni csütörtökön...Csak ne lennél ilyen nagyon szörnyen
álmos:o
Szombat délután jött meg Matyi, úgyhogy addig csak házikat
írtam, meg készültem a jövetelére, főztem ebédet, hajat mostam,
felsöpörtem, elpakoltam a szanaszét dobált cuccokat meg ilyesmik.
Aztán aznap már semmit nem tudtunk csinálni, csak beszélgettünk,
lementünk frizbizni (ó de furán néz ki leírva:S ) megnéztünk egy
filmet, és vasárnap addig aludtunk, amíg akartunk, nem húztunk fel
órát. Éljen, éljen! Ráadásul kettesben lehettünk, mert Ami
barátjának szülinapja volt, és ő meg ott töltötte az időt, Réka meg
hazament.
Vasárnap aztán próbáltunk tanulni, de nem ment. Próbáltunk
kosarazni, de az sem ment, mert nem tudtunk labdát szerezni.
Próbáltunk pingpongozni is, de az meg azért nem ment, mert hol
egyikünknek hol másikunknak ment el tőle a kedve. De ami végre
sikerült. Elmentünk a Millenáris parkba és megnéztük a
könyvfesztivált. NEm volt nagy cucc, volt egy csomó kiadó, meg egy
csomó könyv jó nagy kedvezményekkel. Persze jó volt, meg minden,
majdnem olyan mint mikor az ember bemegy egy hatalmas
könyvesboltba. Begyűjtöttünk egy csomó katalógust és leheveredtünka
fűbe a sok-sok ember közé, és ott a fűben hemperegve nézegettük
őket. Láttunk óriási aranyhalakat, kicsit undorítóak voltak.
Egyedül a PIM (Petőfi Irodalmi Múzeum) standja kötötte le
figyelmemet hosszabb ideig, és ott kaptam 3 Kosztolányis
képeslapot, tovább bővítve ezzel a gyűjteményemet, amit le fogok
fotózni egyszer:)
Végül elmentünk kínait kajálni...ami nagyon finom volt...Este
pedig az ágyban játszottunk farmosat a számítógépen.:)
Ma nagyon elegem van.
Pedig semmi nem történt, semmi különös. De már reggel is alig
bírtam felkelni, pedig még segítségem is volt, aki felkeltett,
ágyba hozta a reggelit, és én már akkor nem bírtam magammal, és
szóvá tettem, hogy a tálkába először nem a tejet kellene
beleönteni, és aztán a chocost, hanem fordítva. Csak mert. Mert én
úgy szoktam. Először a pelyhet és utána a tejet. Hogy milyen egy
sárkány vagyok ma...
Aztán részt vettem egy
szokásosnál is fájdalmasabb búcsúzáson, ami megint csak az én
saram, mert szerdán már láthatom Őt, mégis rosszabb volt, mint
legutóbb amikor tudtam, hogy csak 2 hét múlva találkozunk. Csak
most valahogy annyira szükségem lenne arra, hogy itt legyen. Nehéz
dolog azért ez.
Aztán megfájdult a fejem.
Pedig a reggeli és a délutáni órám is elmaradt. Egyéb okokból is
kínzóbbak ezek a napok, de most már aztán igazán. Próbálok a
tanulásra koncentrálni, mert holnap zh, egy nehéz témakörből.
Olvasgatom a cikket, teázgatok, és a fejem fájlalom. Nem szokott
fájni a fejem. Szinte soha. És már ez az icipici is zavar, és
nyűglődöm tőle. És mérges vagyok magamra, amiért ennyire kiborult a
bili ettől az apróságtól. Milyen hősök vannak, akik a fájdalmat úgy
viselik, mint mások a ruhát. Kényszerből ugyan, de
viselik.
És nagyon-nagyon szeretnék
panaszkodni. De eldöntöttem, hogy csak azért sem fogok. Inkább írok
egy bejegyzést egész más hangnemben a gyönyörű hétvégéről és
megnyugszom. Tanulok. Most már igazán.
Ma van az apukám 42. születésnapja:) Bár nem tudok ott lenni,
sőt hétvégén sem találkozunk sajnos de innen messziről is,
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT sugároztam egész nap neki:D Az ajándékra
pedig várni kell:)
Most épp a kognitív cikkel folytatok kemény élet-halál harcot,
de sebaj, holnap reggel túl leszek rajta.
Holnap lesz a kutatásmódszertan csoportom gyülekezete, amikor is
valami kísérletfélét kell operacionalizálnunk és
konceptualizálnunk...a téma már megvan. Csak annyira rühellem, hogy
vagyunk 5en és senki nem kezdeményez, most megint nekem kellett az
embereket fülön csípni, hogy hé, nem kellene már valamit
csinálnunk? Nem szeretem a csoportmunkát, illetve 3 főig igen,
onnantól csak nyűg az egész, nehéz találnunk közös időpontot, nehéz
5 embernek küldözgetni az utasításokat, ötleteket, és mikor végre
összeülünk, nehéz szót érteni is. Szóltam Nórinak, még a ő a
legnormálisabb, vele írtam előző félévben az etika dolgozatot is,
és igazán jól kijövünk, de kutmóból ő sem nagyon lelkes. De hát ki
az?! Valakinek mégis kellett kezdeményezni...Úgyhogy nagy nehezen
megszerveztük a holnapi találkát, ajánlom, hogy mindenki ott
legyen, vagy...azt még kitalálom, mi lesz a méltó büntetése.
Aztán rohanhatok kortárs szupervízióra, meg filmklubba, de
szerencsére szerdára nem kell tanulnom, csak haladok a cikkel.
Minden nap egy oldalt lefordítani nem nagy kunszt, és mégis a
hétvégére kész lesz a cikkem, és azt is kipipálhatom:) Már
csak a kommunikációs beadandómat kell csiszolni, de azt írtam
évközben is, szóval csak át kell olvasni és javítgatni-toldozgatni
itt-ott. Aztán ott a fejlődés anamnézis, amit szintén megírtam már
szünetben, de azt is át kell még olvasnom, aztán kinyomtatni aztán
lefénymásolni a gyerekek rajzait, végül címkézni. A kognitív
beadandót már leadtam előző héten..huhh... ja még a szociál
kutatási terv, meg a személyiség kutatási terv van hátra...de
azokat együtt akarom írni, úgy sokkal egyszerűbb,... téma
mindegyikhez van bőven, csak azt kell kitalálnom melyik a
legpraktikusabb és ideálisabb, hiszen jó lenne, ha jövőre ezeket a
kutatásokat csinálhatnám meg műhelymunkaként. Nyilván nem fogok
olyat írni, hogy megfigyelem hogyan viselkednek az utasok az
Atlanti óceánjáró luxushajójának első osztályán, ha elhintem, hogy
jéghegybe ütközünk...ha nincs lehetőségem odautazni. Bár nagyon
menő lennék vele az biztos:) Úgyhogy ezeket még át kell
gondolnom.
Reggeli, ebéd, vacsora - A mai felhozatal: Jajj annyira szeretek enni, meg az ízeket:))) Meg csinálni is a kaját.. Reggeli: Ebéd: Vacsora:
Facebook és egyéb finomságok - Nem is olyan rég enyhe társas nyomásra regisztráltam magam a facebook-on. És akkor elszabadult a pokol. Tudniillik, rengeteg teszt várt kitöltésre, ahol megtudhatom, milyen izű fagyi lennék (eper), milyen hangszer (...
Zh, zh... - Íme egy kis Ákos, aki ott volt a Jethro Tull koncerten:))) Hibátlan lett a neurológia zh-m:D Ezt muszáj volt:))) Meg kell örökíteni az utókornak. Holnap megint zh, 300 oldal, amire csupán egy délutáno...
Répatorta
Városliget
Újabb elefánik:)
